Rezdülések

Ma minden mozdulatlan, a házak, a fák,
az emberek. Szemükbe szelídültek
a nappalok rezdülései, és az éjszaka
jajszavai, félrebillentve minden imádkozó szentet,
csak a törékeny orgona szirmok hurcolják
az ízetlen napokat. Változtál. Más vagy,
független a régi szenvedélyes lázongó
tegnapi embertől, aki ösztönösen öltözött
a tükör előtt állva rongyaiba.
Befordultál a sarkon, már könnyű léptekkel,
mint aki kisemmizett lenne a magány vonzásából.
Néhány érezhető mozdulattal határozattan eldöntötted...

Áldott legyen a kéz

Régen reggelente sosem volt tétlen,
ma csak a párna amit megigazít, alig szuszogva
amikor kora hajnalban a fájdalom felébreszti.

Az arcán mély barázdákban megbújnak a vágyak,
szemében szenderegnek a kék csillagok,
bánata mint tóba dobott kavics, lehull, megérint.

Csönd. Nem kér semmit sem már,
pihen elfelejtett emlékeit kutatva,
áldott legyen a kéz, amely megsimogatja.

Üres tekintetében keresem magamat,
fölszálló sóhajában a megmaradt életet.
Áldott legyen a kéz, amely megsimogatja.

fényt fakaszt

vacogó hűvös volt az éjszaka
de már
hajnali szélben hunyorog a nap
ördögszekér virágaira
tereli az aranysugarat

avarszagban kullog a reggel
nekem bókol
viselős felhőkre rajzolja
gyermekarcomat

aki bújt aki nem
megyek...

pillámon kusza gondolat
őszi mélycsendben
kavarognak az álmok
fényt fakaszt minden mozdulat

kint és bent

elosonó gondolatokban
ott van az itt maradt simogatásod

összes sejtem fájdalma súlytalan
amikor bennem bolyongó érzelmed
eleven s tombol a pusztulás

kiapad a gyönyörű folyó
ha a víz nem mossa
naponta tisztára hullámok fodrával

kint dereng a hideg hajnal
s tovaszállnak a tegnapok

lehullanak zizzenve a szirmok

lélegzetnyi létezésben még itt vagyok
vállamról szétguruló álmokban
minden végtelen

bent rekedt érzelmek között
kibomlott gondolatokban
megfogannak a holnapok

kint millió csillag ragyog
aranybarna lombok fölött